Befejeződött az első forduló Kiemelt

Írta:
Értékelés:
(1 szavazat)

Július 16-án a zsűri befejezte a kertek megtekintését az első szemlék keretében, ezzel véget ért az első forduló.

Hosszú útra indult a Legszebb Kertek nagykanizsai stábja csütörtökön, mivel a legtávolabbi nevezőket látogatták meg. Murakeresztúr, majd a muraszemenyei Aligvár major volt az úticél, zárásként pedig a verseny visszatérő résztvevőjéhez, Stamfel Szilviához látogattak el a Szentgyörgyvári-hegyre.

A murakeresztúri Tukszár Lászlóné, és lánya, Szandra idén először nevezett a versenybe, azonban mesés kertjük már első pillantásra lenyűgözte a zsűri tagjait. A kert utca felőli oldalán egy szép, rendezett veteményes, hátul pedig egy frissen telepített gyümölcsös, illetve egy erdősáv található.

Visszatérő versenyzők a muraszemenyei Bocskor Mihályné, és párja, Kovács Gyula. Nagy és változatos kertjüket kizárólag saját, kipróbált biomódszereikkel gondozzák, céljuk pedig az egészségük megőrzése, illetve a természetközeliség.

Végül Stamfel Szilva kertje következett, aki kora ellenére is nagy lendülettel és lelkesedéssel gondozza zártkertjét a Szentgyörgyvári-hegyen. A zsűrinek a kaszálás folyamatát is demonstrálta.

 

Megjelent: 309 alkalommal Utoljára frissítve: 2019. július 17., szerda 07:16
Tovább a kategóriában: « Megkezdődtek a szemlék
2019. október 17. csütörtök
Hedvig, Hédi
A Nap kel 06:10-kor,
nyugszik 17:04-kor.