Befejeződött a 2018. évi zsűrizés

Írta:
Értékelés:
(1 szavazat)

 

A második forduló utolsó szemléjére július 31-én került sor. A Kálovics Anna, Nemes Anna és Dr. Szabados Gyula alkotta zsűri elsőként a versenybe idén először benevező Meseház Bölcsőde közösségi konyhakertjét tekintette meg.

A bejárat előtti, három oldalról zárt pázsitos udvaron elhelyezett műanyag cserepekben már termőre fordult mind a paprika, mind a paradicsom, valamint szemléltetésként 1-1 cserépbe gyógynövények és fűszernövények is kerültek. A szülői segítséggel kialakított zöldséges kert másik felében raklapos megoldást alkalmazva termesztik a paradicsomot, mulcsozással megelőzve a gyomosodást, biztosítva a talajvédelmet.

 

A soron következő állomás a Móriczhelyi hegy volt, ahol-többek között- Farkas József, Szekeres Zsolt és Kálovics László gyümölcsösei ismét megmutatták azt, hogy hogyan kell és érdemes a gyümölcsössel és szőlővel foglalkozni. Kálovics László birtokán a zsűri elismeréssel szólt a többféle alma- és körtefa szakszerű gondozásáról, hiszen ezen fákon most is bő termés várható. Szekeres Zsolt személyesen is tájékoztatta a zsűrit arról, hogy miért csak minimális mértékben használ kémiai védőszereket és végez permetezést. „ Sajnos az emberek többsége nem is tudja, hogy a különböző hipermarketek polcain gyönyörű, szemre tetszetős déligyümölcsök nagyon sok mérget tartalmaznak azért, hogy a szállítás hetei alatt is a gombás fertőzésektől megvédjék őket. Ezért például javasolom, hogy a gyermekek számára a banánt kibontva, héj nélkül adjuk és az áruházláncokban vásárolt citrusfélék héját ne reszeljük le, ne használjuk semmire, sütemények ízesítésére csak is biogyümölcsök héját reszeljük le.”- mondja el a kertművelő.

   

A Móriczhelyi hegyi gazdák közül a zsűri idén először találkozott Farkas József kertjével. A rendkívül szépen gondozott gyom és fertőzésmentes szőlő, illetve gyümölcsültetvény esztétikailag is gyönyörű látványt nyújtott. A bőséges termésből bőven jut a család asztalán kívül a rokonok és ismerősök számára is.

A nap hátra lévő részében a zsűri Szabadhegyen járt, ahol Göntér Ferencné zártkerti zöldségeséről és gyümölcsöséről ismét elismeréssel szólt a szakmai stáb minden tagja. A 70-es évei felé közelítő asszony rendkívül fiatalosan és örömmel mondja el, hogy számára az meglehetősen nagy kert művelése még nem okoz megterhelést, hiszen a hét legtöbb napját itt tölti. „Mindig annyit dolgozok, amennyi jól esik”- mondja mosolyogva a mindig vidám kertművelő.

A nap utolsó szemléje az Árpád utcában Kantó Kristóf és Rebeka minikertjében került sor. A ház belső udvarán kialakított kertben magaságyáson termeszti a családi szükségletet teljes egészében kielégítő paradicsomot és paprikát, de a kerekeskút káváján is jól megférnek egymás mellett a cserepekben a különböző fűszer és gyógynövények. Kristóf és húga Rebeka még most is boldogan mesélte a tavalyi OMÉK-on látottakat. A budapesti „kirándulás” apropója az volt, hogy a két iskolás minikertje nem csak a nagykanizsai versenyt nyerte meg, hanem elnyerte a "Magyarország legszebb konyhakertjei" országos díjat is, melynek átadására utaztak fel Budapestre, az OMÉK-ra.

  

Megjelent: 564 alkalommal Utoljára frissítve: 2019. július 06., szombat 18:28
2019. augusztus 26. hétfő
Izsó, Tália
A Nap kel 05:02-kor,
nyugszik 18:45-kor.