Cart

2017 Mini kategória

Kantó Rebeka és Kristóf mini kertje az Árpád utcában található. A családi ház udvarára is szőlőlugas árnyékában érkeztünk, egy nagyszerűen kialakított gyermekbarát udvarra értünk ki, ahol a gyermekjátszó magasles csúszdával, hintával jó kikapcsolódást teremt a házaspár két óvodás gyermeke számára, akik aktívan részt vesznek folyamatosan a kerti munkavégzésben.

A zsűri tagjainak Kristóf mutatta be a kertjüket, mely már tavaly is a helyi versenyben harmadik helyezést ért el.

Ebben az évben – a többi kertművelő hasznos tapasztalatait felhasználva - további ötletekkel bővítették a kertben található zöldségek és védőnövényként ültetett virágok kavalkádját! A kerti kiülő szőlőlugasát kihasználva méteres zöldbabot is ültettek, több fűszernövény is üdvözítő illatokkal szegélyezi a kút káváját. A kertben megtermett friss zöldségek, bio-termékek hozzájárulnak az egészséges étkezéshez, azon túl, hogy a két óvodás naponta és örömmel végzi a kerti munkákat. Szinte minden talpalatnyi helyet kihasználtak a kis udvarban, a lépcső repedéséből a tavalyi magból kikelt paprikát is meghagyták, ami szép termést hozott. A mellette lévő citromfa is nagyon kedveli az Árpád utcai ház mikroklímáját, hiszen szép termés várható róla.

Az esővizet egy nagy tartályba gyűjtik, mely fedezi a minikert öntözési szükségletét folyamatosan, és mellette a komposztáló is helyet kapott a kert sarkában. A magas ágyás a kertművelő óvodások édesapjának munkáját dicséri, ahogyan a saját kezűleg készített ötletes „rovar hotel” is.

A madarak is szívesen látogatják a mindig üde, zöldellő kertet.

Jó lenne, ha több kisgyermekes család is követné a példájukat, hiszen ez a mini kert is bizonyítja azt, hogy a természet, a környezet szeretetét, az erre való nevelést a legkisebbeknél kell elkezdeni.

2019. április 21. vasárnap
Konrád
A Nap kel 04:53-kor,
nyugszik 18:48-kor.
Mostly Clear

-2°C

Nagykanizsa

Mostly Clear

Humidity: 86%

Wind: 32.19 km/h

  • 03 Jan 2019

    Snow 2°C -2°C

  • 04 Jan 2019

    Partly Cloudy 0°C -3°C