Befejeződött az első forduló

Július 16-án a zsűri befejezte a kertek megtekintését az első szemlék keretében, ezzel véget ért az első forduló.

Megkezdődtek a szemlék

A keddi napon elkezdődött a kanizsai és környékbeli kertek látogatása, ami egészen csütörtökig folyt.

Idén is legszebb konyhakertek!

A jövő héten útjára indul a Legszebb Kertek zsűrije, hogy megtekintsék a nagykanizsai térség legszebb kertjeit.

Heuréka!


 

Döntés született a "Magyarország Legszebb Konyhakertek" országos program nagykanizsai végeredményéről.

Befejeződött a 2018. évi zsűrizés

 

A második forduló utolsó szemléjére július 31-én került sor. A Kálovics Anna, Nemes Anna és Dr. Szabados Gyula alkotta zsűri elsőként a versenybe idén először benevező Meseház Bölcsőde közösségi konyhakertjét tekintette meg.

Normálkertben mindig Bajcsa volt legjobb

A Legszebb konyhakertek verseny 2013-as indulása óta a normálkert kategóriában Bajcsáról eddig csaknem 100 kertet neveztek be, és eddig országos díjat, azaz a Magyarország Legszebb Konyhakertje címet 3 bajcsai kert is elnyerte.

Folytatódott a szemle

Kedden folyatódott a kertek szemlézése. A szakmai zsűri ismét sok különböző, egyedülálló kertbe látogatott el Muraszemenyétől egészen Nagykanizsa belvárosáig.

Megkezdődött a második forduló

Július 19-én megkezdte a konyhakertek szemlézésének második fordulóját Dr. Szabados Gyula, Lancsák Lajos és Konrád-Németh Cecília alkotta zsűri. Először a Szentgyörgyvári-hegy felé vették útjukat.

A bajcsaiak ismét uralják a hegyet

 

Az első forduló utolsó szemlét a zártkerti ingatlanok zsűrizése jelentette a Móriczhelyi-hegyen.

1. oldal / 4
2019. november 14. csütörtök
Aliz
A Nap kel 06:50-kor,
nyugszik 16:22-kor.